Őseim szellemei, kik több tíz- és százezer év távlatából néztek le reám, hordozva elmúlt életetek minden tapasztalatát, örömét és bánatát, kérlek, segítsetek engem, hogy megtaláljam utam az élet és a betűk tekervényes útvesztőjében! Vezessétek lábaim amikor járok, és kezeim, amikor írok, de főleg elmém és szívem, hogy rátaláljak a helyes útra, az emberség, a becsület, az érző lélek ösvényére!
Ti annyi betegséget legyőztetek, annyi természeti csapást, fondorlatot, háborút és elkényelmesítő békés időszakot túléltetek, átadva nekem génjeitekben temérdek információt, jó és rossz élményt, amely most vállaimra nehezedik, máskor meg felemel.
Vajon érdemes vagyok-e én a természet eme kegyére, hogy élhetek, tanúja lehetek ennek a kornak, és hozzáadhatom a magam morzsának sem nevezhető porszemeit az emberiség, és benne a magyarság civilizációjához?
Az idő kerekén, az evolúció megállíthatatlanul mozgó rostáján ím fennakadtam, hogy megírjam életem regényét, megpróbálva valamiféle halvány nyomot, apró fodrozódást hagyni a világmindenség hullámzó óceánján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése